Horgászverseny belső szemmel… vagy külső? Legyen inkább rendezői szemmel!

Rengeteg horgászverseny van manapság, szerencsére itt Zirc környékén is egyre több és magasabb színvonalúak az események. De most ez más volt, legalábbis nekem, mert nem horgásztam, de mégis a parton voltam, nem fogtam halat, de mégis halszagú lett a kezem, nem szerepeltem a versenyzők névsorában, mégis élveztem a versenyt, és jó volt másoknak egy kiváló programot leszervezni.

De egy kicsit ugorjunk vissza
A gondolat már rég a fejemben volt, hogy kellene valami rendezvényt összehozni. 2016 nyarán elhatároztam, hogy lesz egy Mikulás Kupa, agyalgattam, érdeklődtem, hogy lenne-e rá igény, és nem igazán találkoztam ellenvéleménnyel. De egyből versenyt szervezni decemberre, amikor már fagyhat keményen, és akár jégbe is zárkózhat a tó? Miért ne? Aki mer az nyer, és horgászik, vagy nem… Itt az utóbbi volt, ugyanis a tó befagyott a verseny előtti héten már, és egészen februárig ki sem olvadt a tó. A szabadtéri rendezvénynek egy nagy ellensége van, az időjárás. Horgászatban szerencsére csak kevesebb tényező tud ellenünk lenni, mint mondjuk egy szabadtéri fesztiválnál.

Egy héttel a decemberi időpont előtt... és utána csak még hidegebb volt
Sajnos nem jött össze akkor, de már úgy hirdettem meg, hogy be lesz pótolva valamikor tavasszal. Több időpont is szóba került, végül aztán a bolondok napjára esett a választás. Facebookon a rendezvényt „Bolondok napi Mikulás Kupa” néven hirdettem meg, és akiben van egy kis humorérzék, még bele sem köthetett, hogy miért akkor lesz, és miért ilyen névvel. Aki meg ismerte az előzményeket, hogy eredetileg Mikulás környékén lett volna a peca, annak meg végképp nem meglepetés, hogy ez lett a név, ami…  Végül a kupákra nem ez a név került, mivel hagyományteremtésnek szántam az eseményt, ezért végül „Bolondok napi Kupa” lesz minden évben a neve az eseménynek.

Érmek és serlegek
Egyébként egy versenyről míg csak versengtem azt gondoltam, hogy nem nagy dolog a megszervezése. Nyeremények megvétele, meghirdetni, pénzt beszedni, és horgásszanak! Aha, nem! A nyereményt meg kell venni, ez pénzbe kerül, és egyéb költségek is felmerülnek, amihez bevétel kell. Kis számolgatás, hogy ha ennyit költök erre, annyit arra, akkor ennyi kell nevezési díjból… Értitek igaz? Nem? Nem csodálom, mert azt gondoltam, hogy egyszerű, csak amikor lapra vetettem a kiadásokat, valahogy sosem volt egyensúly, pedig törekedtem a mérlegegyezőség elvére (ha már gazdasági irányban tanulok) Végül is sikerült összehozni, hogy X fő mennyiség esetén milyen díjazás és mennyi más költség lehet, amire a nevezési díjak fedezetet is nyújtanak. Pénzügyi kérdéssel megvolnánk, a lapon minden egyezett. Már csak meg kell hirdetni, és meg kell rendelni az érmeket, serlegeket.

Ha hiszitek, ha nem, a serlegrendelés volt a legnehezebb kérdés a versenynél. Kikerüljön úgy, hogy legyen még tárgynyeremény is, és még mutasson is egy kicsit? Webáruházak itt is segítséget nyújtanak. Na most, én a decemberi kupára is megrendeltem jóval a rendezvény előtt egy hónappal a csomagot. Több e-mail váltás után elküldték a csomagot. A mai napig érkezik… Egyszer mondjuk próbálták kézbesíteni, de érdekes módon, iskolában voltam, a futárnak meg ez nem tetszett, és mondta, hogy akkor oldjam meg. Oké, lehet az adott csomagküldő szolgálatnál megtehetik ezt, de ez még nem is zavarna. A küldő cég utána nem is zaklatott, pedig telefonon is beszéltem velük, mailben is többször volt üzenetváltás. Ha nekem lenne egy cégem (terveim közt van) akkor a követeléseimet valamilyen módon próbálnám behajtani, de hogy még nem is kérdezem meg, hogy mi van veled pajti, hogy nem vetted át a csomagot… Hát jó, az ő üzletük. Pénzem nem bánta, mivel utánvéttel rendeltem, így nem bánkódtam. Inkább tanultam.

Az áprilisi rendezvényre máshonnan rendeltem, kb másfél héttel előtte, az oldalukon azt írták, hogy a rendeléstől számított 48 órán belül átvehetem a csomagot. Ugye milyen jól hangzik? Csak hangzik, mert én nem tapasztaltam. Kedden megrendeltem, pénteken délután hívtam a céget, hogy mi van velük, mert még egy visszaigazoló levelet se kaptam. Kellemes női hang megnyugtatott, hogy minden rendben, ők nem szoktak visszaigazolni, hanem küldik a csomagot. Kedden, de legkésőbb szerdán meg is fogom kapni. Teltek a napok, doga hátán doga, közbe kicsit el is felejtettem emiatt, de már a verseny hetében voltunk, szerdán. Kupák még mindig sehol. Megint telefonálás, most kb 5 perc egyeztetés volt, mire sikerült megtalálni a rendelésem, Takács? Nem, Szakács, Sz, mint Szabolcs… Tehát akkor Takács. Lényeg, minden adat meglett a csomagról, csak a csomag nem és a nevem. Mivan?  DE megnyugtattak, hogy küldeni fogják (annyira nem sikerült nyugodtnak lennem) Végül már törtem a fejem, hogy akkor hogyan lesz kupa 2 nap alatt, mikor újra hívott a bolt, hogy meg van a csomagom, és az oka is, hogy miért nem küldtem. Megtaláltam egy olyan kupát, ami a webáruházban egy nullával kevesebbel rendelkezett a fogyasztói árnál, mint amennyi valójában. Valahol elküldik azt, ők nem. Lényeg, hogy mondta végül az emberke, hogy holnap meg is fogom kapni (ugyanmár, múltkor 3 napot ígértek és nem jött meg) és csoda, de megjött! Csütörtök van, minden megérkezett. Már csak horgász kellene, ugyanis érthető okok miatt több lemondás is érkezett. Végül, mint kiderült, ideális, 15 fő állt a vízpartra versengeni.

Sorsolás után mindenki elfoglalta a horgászhelyét, készülődni kezdett, és az első dudaszó után pedig csattogtak a spombok, suhantak a pálcák, szinte szőnyegbombázás alá kerültek a halak. Hogy megérte-e az etetés ebben az esőben? Több versenyzővel is beszélgettem előzetesen, hogy mivel készül, és a verseny végén is, hogy aztán mi jött be… Nem épp az volt amire készültek. Horgászatban vannak dolgok amik biztosak. Például, ha kitalálunk egy taktikát a következő napra, akkor az tuti nem jó…

Ünnepélyes keretek közt megnyitom... Ja, ez most nem az 


Egy jó húzás



Nehezen indult a halfogás, de nagyon nem egyenletesen. És ez így maradt a végéig, sajnos volt aki nem is fogott, de voltak akik a verseny ideje alatt végig fogdosták is a halakat! Külső szemmel nézni nagyon rossz volt, legszívesebben nem horgásztam volna, de azt gondolom, hogy nem volt egyszerű dolguk a versenyzőknek, minden halért meg kellett küzdeni, és akkor az erős szélről nem is beszéltem…

Egervölgyi Flórián fogása


Hegyi Bendegúz 


Salamon Bence
Végül is letelt a versenyidő, mindenki pakolni kezdett, mi meg közben mérlegelni, majd gépelni az adatok az excel táblába, és összesítettünk. Még egyszer szeretnék gratulálni a nyerteseknek, az alábbi képen látható a sorrend:




Készülnek az oklevelek

Eredményhirdetés kezdete


Salamon Bence (3. hely), Egervölgyi Flórián (1. hely), Lőrinczi Levente Magor (2. hely) Szakács Krisztián (én, a "rendező"), Szabó Tamás (különdíj)

A nyeremények egy része a nevezési díjból került megvásárlásra, és voltak felajánlások, amelyeket ezúton is szeretnék megköszönni a zirci Hamburger Box üzletének, Fishingzone.hu webáruháznak, Pepperl + Fuch Kft-nek és a zirci Coop Vasboltnak!

A verseny végén, illetve a következő napokban kaptam a gratulációkat, hogy nem volt rossz a verseny, és hogy mikor fogok újra rendezni. Hogy mikor és milyen formában?! Majd kiderül! Fejben már kezd alakulni, érdeklődni is kezdtem, de erről majd később valamikor

Képgaléria elérhető a "Zirci Pecás Horgász Blog" oldalon!




Írta: Szakács Krisztián

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések