Halfogyasztás és a sporthorgászat – Most akkor, hogy is van ez?

Manapság a horgászatban egyre nagyobb divat a C&r (Catch and release) ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy fogd meg és engedd vissza. Jómagam is ezt az elvet vallom, és szerintem fontos, hogy ezt minél több ember megértse. A cikket ezért is írom, próbálok kicsit hatni azokra, akik nem értenek a hal visszaengedésével egyet.

Alapvetően, aki sporthorgász, az a lehetőségei alapján próbál minél jobban vigyázni a halra. Igyekszik pontymatracra fektetni (lehetőleg vizesre), fertőtleníteni a horog ütötte sebet, szakállnélküli horoggal horgászni, és ügyelni, hogy a parton töltött idő minél kevesebb legyen, és persze fotózás alatt ne nyúljon a hal kopoltyújába, mert bizony azt nehezen éli túl a hal. Természetesen vannak akik, nem tudnak erre pénzt költeni, mert nem tehetik meg, de nem akarnak a horgászatról lemondani. Ilyenkor puha vizes fűbe téve is sokat tehetünk a hal egészségéért, további életéért.

Puha, vizes fű

  

Vagy pontymatrac

És vissza a vízbe, a C&R lényege

A sporthorgászok között is viszont előfordul olyan, aki fogyaszt halat, és bizony olyan halat, amit maga fog és visz haza. Most akkor ő sporthorgász, vagy nem? Mondhatja annak magát, ha olyan tóról visz el halat, aminek főként az a célja, hogy a települések konyhájára való halmennyiséget megtermelje, és mellette ennek az „károsnak” mondott (max a pénztárcára) ámbár kikapcsolódást nyújtó tevékenységet is végezhesse. Viszont az ilyet véleményem szerint csak akkor lehet sporthorgásznak nevezni, ha annyit is visz haza, amit el is fogyaszt. Nem azt mondom, hogy néha ne adjon a szomszédnak, mert ő is megenne egy finom halat, az egyéb hipermarketekben ízletesnek nem igazán mondható halak mellett. Emellett ugye a magyarok által elfogyasztott hal nagyon kevés, holott a szervezetnek szüksége van rá a benne található értékes anyagok miatt.

Én is szoktam hazahozni halat, keszeget, pontyot. Amennyi a konyhában elfogy, annyit. Sokan meg is kérdik egyébként, hogy miért nem hozom el mind halat, amit kifogok. Több okból, de a legfontosabbakat megemlíteném. Ha azt mind meg kellene enni, kétnaponta biztosan halat kellene enni, de ami ennél is feljebb áll, az az, hogy sok pénzbe fájna.

A sporthorgászok mellett vannak azok, akik ritkán horgásznak, de amikor mennek, elviszik a halat. Most akkor ők húshorgászok? Lehet többféleképpen értelmezni, de leginkább az alapján, hogy mi is történik a kifogott, majd elvitt hallal. Ha az a hal, az adott személy konyhájában készül el, szerintem nem kell annak nézni. Viszont ha azt a halat eladja, ezáltal pénzbevételre tesz szert, vagy teli a fagyasztó, de a hal meg nem fogy. Na akkor szerintem beszélhetünk húshorgászatról. De az igazán nagy húshorgászoknak azokat tartom, akik az éves jegyükkel, a napi limitet megfogva már mennek is el, és tömik a hűtőt, etetik a szomszéd macskát, adják el a három utcával arrébb lévő havernak. Na az ilyenek látványa elszomorító tud lenni. De egyébként az ilyeneket könnyű a vízparton is kiszúrni, már szimplán a viselkedéssel, vagy ahogy horgásznak.

Ezzel az írással szerintem több ember véleményét tükrözöm, viszont van aki ezeket a sorokat nem fogja olvasni, mert magára veszi a húshorgászatot… Megosztó lesz szerintem a cikk, de szerintem nem baj, ha az igazságot, a valóságot bemutatjuk. Ezt a cikket nem csak horgászoknak szántam, hanem szimplán halfogyasztóknak, laikusoknak. Mindenkinek, aki végül is ide eljutott!  Köszönöm!

Írta: Szakács Krisztián

Kép forrása:

http://redlemon.hu/2014/07/szeretjuk-de-ritkan-vasarolunk-halat/